Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nyuszifajták leírással!♥

2010.11.22

Az angóra:

Míg a legtöbb nyúlfajtának más emlősállatokhoz hasonló szőre van, az Angóra inkább gyapjas. A szőrzet szerkezete teljesen különbözik a többi nyúlfajétól, mert az Angóra aljszőrzete (vagy gyapjúszőrzete) nem rövidebb a fedőszőröknél, hanem hosszúra nőve azokkal keveredik. Az Angóra az egyik legrégebben kialakult fajta, valószínűleg már az 1600-as években tartották Nagy-Britanniában. 1723-ban már Németországban is megjelentek, ahol aztán újabb változatait tenyésztették ki. A nevét onnan kapta, hogy Törökországból származó más háziállatok (macskák és kecskék) hosszú szőrű változatait is így nevezték.
  A hagyományos angol forma 2,7 kg-os, és bár kevesebb gyapja van, mint más változatoknak, ennek minősége sokkal finomabb. A Francia Angórák körülbelül 3,6 kg-ot nyomnak, a németek pedig mintegy 4 kg-ot. Ez utóbbiaknak a szőrét nem vágják, mint az Angolét, hanem tépik.
  Ez a különleges bunda megkülönböztetett figyelmet is igényel. Nem lehet őket hagyományos padlózatú ketrecben tartani, csak rácsos aljúban, máskülönben az alom a szőrzetbe ragad, és később már szinte lehetetlen a gubancoktól megszabadulni. Fürdetni sem szabad őket, legyen bármennyire is piszkos a bundájuk. A szőrzet, éppen a sűrűsége miatt, nagyon nehezen szárad ki, ha egyszer benedvesedett, az állat veszélyesen lehűlhet. Még ha ki is szárad a bundája, nagy valószínűséggel összetapad, filcesedik.
  A szőrzet sűrűsége más problémákat is okozhat, például a meleg nyári hónapokban, amikor megnő a hőguta veszélye. Ezért, ha nem a szőre miatt tartunk Angórát, inkább nyírjuk meg háromhavonta, ennyi idő alatt ugyanis körülbelül 7,5 cm hosszúra nő. A szőrzet rövidre vágásához ne használjunk hegyes ollót.
  Egy év alatt egyetlen Angóra majdnem 1 kg-nyi gyapjút növeszthet, bár az Angol Angórák nemigen lépik túl a 340 g-ot. Az Angórák hagyományos változata fehér, piros szemű, de ezen kívül még vagy egy tucat más színben is létezik. Ezek között vannak egyszínűek, mint a Fekete vagy Kék, de a Csincsilla és a Füstszínű változatok szőrszálainak vége például sötétebb, mint a tövük. Ettől változik meg a kinézetük mozgás közben, vagy fésülés után.
  Az egyes országok más és más változatokat fogadnak el. Maga a fajta a tenyésztői körökben rendkívül népszerű, hiszen annak ellenére, hogy a vele való foglalkozás időigényes, a kiállítási bírálatok kellően jutalmazzák a fáradozást.

A belga nyúl:
Elsőként egy 1874-es brit tenyészszemlén jelent meg, de hamarosan meghódította az Egyesült Államokat. A hagyományos változat az Aguti, melynek színezete a mezei nyulakéra emlékeztet, bár gondos kiválogatás és tenyésztés eredményeként jött létre ez a meleg mogyorószínű, néhol feketével cirmos szőrszálakból álló bunda.
A Black-and-Tan forma vörhenyes színe csak a hasoldalon jelentkezik. Létezik piros szemű albínó forma is, amely például Nagy-Britanniában rendkívül gyakori. A szőrzet sima, fényes, testhez simuló, ezáltal is kihangsúlyozza ennek a fajtának az izmos testalkatát. Testtömegük körülbelül 4 kg.
Bereven:
Ez a fajta arról az Antwerpen közeli belga városról kapta a nevét, ahol kitenyésztették. A hagyományos színezete kék. 1915-ben bekerült Nagy-Britanniába is, majd onnan az Egyesült Államokban, ahol először Sitkának nevezték. Ma már több színváltozata is van, például Piros és Kék szemű, Fehér, Fekete és Csokoládé. Az egyik legújabb változata az Akác, amelyet a 80-as években tenyésztettek ki Nagy-Britanniában, és a sötétebb színű, pöttyös változatok, melyeket egyesek külön fajtának tekintenek.
Blanc fajták:
Mindhárom mai Blanc fajta Európából származik. A fehér bundájú nyulak csoportjának legrégebbi tagját, A Blanc de  Hototot elsőként 1902-ben tenyésztették ki, és egyebek között többszínű fajtákat, pl. a Hollandot is felhasználtak a kialakításhoz. A Blanc de Hototot felismerhetjük fekete szemgyűrűiről és szempilláiról, testsúlya általában 4 kg, testalakja jellegzetesen szögletes és törpe formái is léteznek.
  A Blanc de Bouscatot a franciaországi Gironde környékén tenyésztették ki az 1900-as évek elején, az Angóra és az Óriás Belga Albínó kereszteződésével, de ősei között megtalálható az Argente Champagne is. Jóval nagyobb testű a Blanc de Hototnál, a bakoknál nagyobb termetű anyák a 7-kg-ot is elérhetik. A Blanc de Bouscat színe teljesen fehér, sűrű szőrzete azt a benyomást kelti, mintha itt-ott zúzmarás lenne; ez a legalább 3 cm hosszú, a szőrzetben elszórtan található fedőszőröknek köszönhető. A fajtát megismerhetjük jellegzetes kerek és széles fejalakjáról is.
  A Belgiumban kitenyésztett Blanc de Termonde és a Belga Óriástól származik. Mérete kb. azonos a Blanc de Hototéval. Teste kissé megnyúlt, szemei rubinvörösek, szőrzete rövid, selymes.
Brit óriás:
Az 1940.es években kitenyésztett Brit Óriás és a Belga óriás közös ősöktől származik. A tenyésztők arra törekedtek, hogy a Belga méretét megnöveljék, és új változatokat tenyésszenek ki, hiszen addig csak az Acélszürke Belgát ismerték el kiállítási változatként. Ebből a célból hozattak be Belga Óriásokat az Egyesült Államokból, ahol már korábban számos színváltozat létezett. Az új fajta iránti érdeklődés majdnem egy évtizedig tartott, de azután alábbhagyott, és csak 1981-ben tettek újabb kísérleteket a Brit Óriás népszerűsítésére. Ennek a fajtának a példányai valamivel kisebbek, mint Belga rokonaié, a bakok min. 5,6, az anyák min 6,1 kg-ot nyomnak.
  Ezek a barátságos nyulak, melyek manapság hobbinyúlként nagyon népszerűek, nagy teret igényelnek (lásd. ketrec készítés) . Kezdetek óta számos változatukat tenyésztették ki, melyek között vannak egyszínűek, mint pl. Fekete és Kék, de vannak Kék, illetve Piros Szemű Fehérek is. Elismert már a Vad színezetű csakúgy, mint az Acélszínű, ahol a szürke színt barna helyettesíti. Mindezek ellenére a Brit Óriás nem vált nemzetközi divattá, mint a nagyon hasonló Belga.

Kaliforniai/Hotot/:

A Kaliforniait az 1920-as években amerikai tenyésztők alakították ki. Eredetileg ipari méretekben tenyésztett prémes állatnak szánták, de ma már kiállítási célokra is széles körben tartják. Újzélandi Fehér és Himalájai fajtákkal alakították ki a fő vérvonalat, majd Csincsilla példányokkal is keresztezték. Az új fajtát az Amerikai Nyúltenyésztők Szövetsége 1939-ben ismerte csak el, Európában a 60-as évekig nem vált ismertté.
  Pointed fajta, ami azt jelenti, hogy a kiálló testrészek, így a lábfejek, a farok, a fülek és az orr sötét színűek, a fehér testszőrzettől élesen elválnak. A szemek pirosak. A Kaliforniainak ma négy változata létezik, amelyek a testrészek színeiben különböznek egymástól. Az eredeti forma a fehér alapszínben fekete, az újabbak pedig szinte fehér alapszínűek, csokoládé, kék és lila jegyekkel. Az új változatokat kiállítási körökben egyelőre csak Nagy-Britanniában ismerik el, ahol kitenyésztették őket.
  Kisebb változatosság a típusban is megfigyelhető, amennyiben az Egyesült Államokban a karcsúbb, megnyúltabb testalakot részesítik előnyben. Bár a testtömeg is változatos, általában 4-4,5 kg között van. A Kaliforniai erőteljes fajta, hátsó fertálya széles, testarányai harmonikusak. Ez is hozzájárult, hogy bekerült a kiállítási fajták közé.

Csincsilla nyúl:

Ez a fajta a csincsilláról kapta a nevét, mivel színezete hasonló az azonos nevű rágcsálóéhoz.
  Származása elég rejtélyes, mert az első példányokat kialakító tenyésztő állítása, miszerint Himalájai és Kék Beveren keresztezésével hozta létre az új színezetet, genetikailag nem lehetséges. Annyi bizonyos, hogy a Csincsilla kialakításában számos fajta közrejátszott, hiszen a korai pároztatásokból származó almok Coboly és Mókus színű példányokat is tartalmaztak. A fajta a prémesállat-tenyésztők körében is rendkívül népszerűvé vált, mivel már 5 hónapos korukban elnyerik kifejlett színezetüket, azaz sokkal korábban, mint más fajták egyedei.
  A Csincsilla jellegzetes tulajdonsága, hogy szőrszálai nem tartalmaznak vörös és sárga festékanyagokat. A szőrzet sűrű, aljszőrzete kék színű. A hosszabb fedőszőrök fehérek, kontrasztos fekete szőrvégekkel. A fajta jellegzetes külleméhez hozzájárul a teljesen fehér hasoldal. Példányai elég kisméretűek, 2-3 kg között vannak.
  Az egyéb színváltozatok viszonylag ritkák. A barna változatot valamikor nagy számban tenyésztették Franciaországban. Egy másikat, amely kék szőrvégekkel rendelkezik, Nagy-Britanniában alakították ki. Észak-Amerikában létezik egy ma már elkülönült fajta is, az Amerikai Csincsilla, ez azonban Európában ismeretlen.
  A nagy termetű Csincsilla Gigantát, melynek maximális testtömege 5 kg, az 1920-as években tenyésztették ki. Ennek színezete nagyon hasonlít a Csincsilláéhoz, de valamivel sötétebb annál. Ennek a fajtának (amelyet az Egyesült Államokban Óriás Csincsillaként ismernek) A Belga Óriással történt többszöri keresztezése hozta létre a legújabb változatot, az Amerikai Óriás Csincsillát. Ez a csoport legtermetesebb tagja, testtömege meghaladhatja a 7 kg-ot is.
  A fajta olyan hatással volt a tenyésztőkre, hogy az eredetileg a tenyésztésből kivonni szándékozott példányok is új tenyészetek alapítóivá váltak. Számos új fajta alakult ki ilyen módon, pl. a Chifox, ez a róka alakú - Csincsilla és Angóra keresztezésével kialakított - különlegesség, melynek szőrszálai 6,5 cm hosszúak. Bár ez a fajta mára már kihalt, bármikor újra keletkezhet a jövőben, hiszen időről időre megjelennek az Angóra leszármazást tükröző hosszabb szőrű egyedek egy-egy alomban.

Deinelaar:

Ez a tetszetős fajta a Hollandiából származik. Kialakításához Csincsilla, Új-zélandi Vörös és Belga fajtákat keresztezték. A fajtát Hollandiában 1940-ben ismerték el, de tenyésztését a II. világháború kitörése erősen lelassította. Bár az 1980-as években Nagy-Britanniában is ismerté vált, más országokban még mindig ritkaságnak számít. Ennek a nyúlnak a szőrzete rendkívül tetszetős, alapszíne vörösesbarna, változó hosszúságú fekete szőrvégekkel. Testtömege elérheti a 3,5 kg-ot. Testalakjuk viszonylag tömör, füleik nem hosszabbak 13 cm-nél.

Holland:

Neve ellenére a Holland fajtát Belgiumban tenyésztették ki egy ottani fajtából, a Brabanconból. A Holland fajta standardja rendkívül kötött, előírja a fülek között hegyesen kezdődő és a szemek között a torokra leterjedő szimmetrikus fehér hókát. A nyaktól egészen a mellső lábakig és a lapockáig nem fordulhatnak elő színes szőrszálak, a test hátsó része pedig a pofákkal és a fülekkel megegyező színű.
  Manapság a Holland nyulak testalakja zömök, tömegük 2-2,3 kg között van. Csillogó szőrzetük rövid és sűrű, bár régebben hosszú és selymes fényű volt. Mivel a mintázata nem változik az egyed élete során, a megfelelő színezetű egyedek hosszú, sikeres kiállítási pálya elé néznek.
  A fajta népszerűsége a számos színváltozatnak is köszönhető, bár a hagyományos Fekete-fehér változat még mindig a legkedveltebbek közé tartozik. A fekete részeken nem mutatkozhat barnás árnyalat, és nem lehetnek benne elszórt fehér szőrszálak sem. A színezet egyenletessége rendkívül fontos, ez az a szempont, amely miatt rendkívül nehéz a standardnak megfelelő Kék változat kitenyésztése, mert ennek a végtagjai gyakran halványabb színezetűek, mint a test többi része. A csokoládészínű változat példányai hasonló küllemi hibákkal küszködhetnek, mivel ezeknél az egyenletes, sötétbarna árnyalat a kötelező.
  A szürke változatnak három különböző árnyalatát ismerik el, ezek közül leggyakoribb az acélszürke, melynek színezete fémes árnyalatú sötétszürke. A barna-szürke változat hasonló, de aljszőrzete barna. Ezekben a változatokban rendkívül sokféle színárnyalat jelentkezik. Gyakori, hogy a pofák túl világosak, ami elrontja az egyedek küllemét. A fentieken kívül elismerik még a halványszürke színezetet is.
  A fajta nyolc színváltozata közül a sárga a legvilágosabb. Könnyen összetéveszthető a teknőcszínű Hollanddal is, főleg azok a példányok, melyekben sötétebb színárnyalatok is megjelennek. Ezek azonban a Teknőc változat kívánatos jegyei, amelynek fajtaleírása előírja a fülek és a pofák, valamint a test hátsó fertályának feketével tarkított sárgás alapszínét. A testrészek sötét színei semmiképpen sem lehetnek elmosódott körvonalúak.
  A Holland Trikolór hasonlít a teknőcszínűhöz, de különálló fajtának tekintik. Harlekin és Holland példányok keresztezésével hozták létre, a Harlekin maga azonban a teknőcszínű Hollandtól származik. A Trikolór példányok nagyon ritkák, főleg azért, mert rendkívül nehéz a fajtaleírásnak megfelelő mintázatot kitenyészteni.

Angol:

Az egyik legelső hobbinyúlfajta, már 1849-ben említik. Abban az időszakban rendkívül elterjedt lehetett, és csak a század második felében halványult el népszerűsége. Mintázata nagyon jellegzetes: alapszíne fehér, rajta sötét jegyekkel. A sötét szín hagyományosan a fekete. A fülek koromfeketék, fehér szőrszálak nélkül, a szemek körül fekete monokli van. Az orrot és a szájat bennfoglaló szimmetrikus folt pillangóra emlékeztető alakú. A fején található jegyeket a pofákon lévő pöttyök teszik teljessé.
  A fejtetőtől a farok végekig húzódó fekete sáv neve nyereg. A testoldalakon elszórt pöttyök láthatók. Ezek a fültőtől az ágyékig végigvonuló ún. láncot alkotnak. A lábakon és a csecsbimbók körül szintén kívánatos egy-egy folt.
  A fajtával kapcsolatos egyik nagy kihívás, hogy nem számít tiszta tenyészetnek. Két Angol pároztatásából az alomtestvérek egyik fele fogja csak viselni a jellegzetes mintázatot, a többiek vagy feketék, vagy ún. Charlie színezetűek lesznek; ez utóbbiak csak részben viselik a szüleikre jellemző mintázatot, általában csak a pofa és a fülek sötét színei emlékeztetnek az Angol fajtára.
  Rendkívül tetszetős állatok, rövid, sűrű szőrükön élesen rajzolódnak ki jegyeik, arányos testfelépítésük jól alátámasztja előnyös küllemüket. Kb. 3,2 kg-ot nyomnak.

Belga óriás:

A jelenleg létező legnagyobb testű nyúlfajta, amely a nála is nagyobb - ma már kihalt - Angevintől származik. A bakok tömege meghaladja az 5, az anyáké az 5,4 kg-ot. A kiállítási példányok általában 6,3 kg súlyúak, de néhányuk elérheti a 9,5 kg-ot is. Legtöbbször mégis inkább a testalkatuk, nem pedig a testtömegük tesz jó benyomást a bíráknak. A tömegnek ugyanis jó felépítéssel kell párosulnia, nem lehet egyszerűen elhízottság következménye. (Ha a túlsúlynak bármilyen nyomát fedezik fel egy példányon, az pontveszteséggel jár az elbíráláskor.)
  A hazájukban Vlaamse Reusnak hívott fajtát Ghent környékén, ahol legtöbben a flamandot beszélik, az 1850-es években tenyésztették ki. Az első tenyészetekben a homokszínű és az acélszürke példányok voltak uralkodóak. Ma már sokkal több színváltozat létezik, de ezek közül nemzetközi kiállítási körökben csak néhányat ismernek el. Nemrégiben a piros szemű Fehér Belga Óriások népszerűsége nőtt meg, amelyek valamivel kisebb termetűek, mint a színes példányok. Létezik kék és fekete változat, valamint egészen sötétszürke is.

Róka nyúl:

A Róka fajták a Csincsillából származnak. Az Ezüstrókát pl. a Csincsilla és a Black-and-Tan keresztezésével alakították ki. A tenyésztők szándéka az volt, hogy a Tan színezetre jellemző elütő szőrvégeket még jobban kiemeljék. A Csincsilla gének ezzel szemben a Tan színezet elvesztését és a hosszú fekete fedőszőrök ezüstös szőrvégeit eredményezik. Az így kialakult fajtát először Fekete Rókának nevezték, később azonban a kék, a lilás és a csokoládészínek előtérbe kerülésével ez a névhasználat helytelenné vált.
  A szőr minősége rendkívül fontos. A szőrszálak átlagos hossza 2,5 cm, a szőrzet egésze sűrű, puha és selymes legyen. A jellegzetes elütő szőrvégek főként a mellkason, a testoldalon és a lábakon szembetűnőek. A szemgyűrűk, a fül belsejének szőrszálai, valamint a has- és a farok alja fehérek. A nyulak átlagos súlya 2,5-3,2 kg.
  Az amerikai és az európai Ezüstróka fajták külön vérvonalból származnak. Az amerikai tulajdonképpen az Ezüst és a Foltos Amerikai Óriás keresztezésével kialakított önálló fajta. Ez a nagy testű, Ezüstre emlékeztető 4-5,4 kg-os fajtát 1925-ben ismerték el. Az Amerikai Ezüstrókának Fekete és Kék változatai léteznek, szőrszálainak ezüstös vége az egész testen jellemző.

Óriás pillangó nyúl:

Ez a francia fajta rendkívül hasonlít az Angolra, bár annál jóval nagyobb termetű (5,4-6 kg-os). A testoldali láncot alkotó pöttyök helyett nagyobb kiterjedésű foltokkal rendelkezik. Más jegyei azonban, így a kétoldali pofafolt és az orron a pillangó, azonos az Angol fajtánál látottakkal. Az Óriás Pillangót az 1800-as évek végén a német megszállás alatt tartott Lorraine vidékén tenyésztették ki, nevét jellegzetes orrtájéki mintázatáról kapta. A Belga Óriás, Francia Lógó Fülű, valamint Pettyes fajták keresztezésével alakították ki. Kialakulásának helyéről Lorraine Óriásnak is nevezik.
  Bár Franciaországban alakult ki, hamar elterjedt Németországban is, ahol a Riessenschecke nevet kapta.
  Az 1900-as évek elején került át az Egyesült Államikba, ahol később az Amerikai Foltos Óriás kialakulásában játszott fontos szerepet. A pillangó-csoport fajtáinak a kisebb termetű Hollandokkal való keresztezése eredményezte a kis Lotharingiait. Ez utóbbiak az Óriás Pillangó és a Holland Törpe keresztezésével kialakított mintegy 3,2 kg tömegű nyulak. Számos színváltozatuk létezik, többek között egy Trikolór is. 1975-ös elismerése óta a fajta népszerűsége rohamosan nő.

Glavcot:

A 20-as években Nagy-Britanniában kitenyésztett fajtának Arany és Ezüst változata létezett. Bár egyik sem vált túlságosan elterjedté, az aranyszínű változatot 1934-ben elismerték. Nem sokkal ezután mindkét színváltozat kihalt, majd a 70-es években a Beveren, a Szibériai és a Havanna keresztezésével az aranyszínűt újra kitenyésztették. Így 1976-ban másodszorra is megjelenhetett a kiállításokon. Viszonylag kistermetű, finom csontozatú fajta, kb. 2,5 kg-ot nyom.

De még lesz több is!;)

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 33658
Hónap: 456
Nap: 14